Szeretem a pizzát, főleg Don Pepe pizzáját, egyszer azért, mert a sonkát vékony kis csíkokban rakják a pizzára, mintha reszelnék, aztán még azért, mert nagyon könnyű rendelni, és szerény véleményem szerint ők csinálják a legfinomabb pizzát a körzetben. Imádom, tényleg, de hogy ezt a rokfortos mártogatóst hogy elbaszták, az egyszerűen hihetetlen. A tésztával azon kívül, nem is lennének gondok, hogy semmilyen rokonságot nem mutat a képen látható mártogatóssal, csak úgy néz ki, mintha a futár ráült volna kifele jövet, és bebarnult volna. Ami a nagyobb problémát képviseli, az-az öntet. Egyszerűen fúj, én nagyon szeretem az ilyen dolgokat – általában -, de ezt nem. Megfeküdte a gyomromat, csoda hogy bevette, mondjuk kis is adta hamar. Kettőszázhuszonkilenc forint színtiszta kiképzés. Ginának (kutya) rendkívül ízlett, nem akart békén hagyni, ha tudta volna, szerintem még mártogatta is volna a saját mancsával. Majd megtanítom rá és mindig rendelek neki.

Az embernek idővel rá kell jönnie, hogy nincs balansz, egyszerűen nem létezik. Valami vagy nagyon jól megy, vagy nagyon rosszul. Az embernek vannak gondjai, azt elviseli, de amikor a kis apróságok, amik segítenének elfeledni a rengeteg gondot is tönkre mennek, akkor rájön, hogy nincs balansz. Nincs olyan, hogy vagy összejön a Nő, és akkor buksz a pókerben, olyan sincs, hogy nyersz a pókerben és nem jön össze a Nő. Mindkettőt megkapod, vagy egyiket sem, talán sokan ezért maximalisták. És amikor rájössz, hogy nincs balansz, összeveszel másokkal, antiszociális leszel, és legszívesebben nekirohannál a falnak. De azért megpróbálokozol civilizáltságod romjai közül egy utolsó bocsánatkéréssel, süket fülekre találsz, és akkor rájössz, hogy nincs balansz. Ezért inkább leülsz pókerezni. Mert nincs balansz.